Ügyfeleim

mondták

„Ősszel kezdtem el dolgozni Rolanddal, hogy segítsen hatékonyabban kialakítani a munka és magánélet közötti egyensúlyt. Sokszor úgy éreztem, hogy elveszek a mindennapok sodrásában. A közös munka során új szemléletet kaptam: megtanultam, hogy a saját jóllétem nem luxus, hanem alapfeltétele annak, hogy kiegyensúlyozottabb és energikusabb legyek mind a munkámban, mind a magánéletemben. Roland segítségével újra felfedeztem, hogy a prioritások, a tudatos időmenedzsment, és a saját igényeim tiszteletben tartása mekkora pozitív hatással lehet az életemre.”
Krisztina
Supply chain specialista
„Roland nagyon sokat segített egy elakadással kapcsolatban. Nekem nem könnyű segíteni, de Roland olyan profi és határozott módon foglalkozott velem, hogy már az első ülés után elindultam az újradefiniált utamon. Bátran ajánlom őt!”
Németh Ádám
Gasztro Kreatív
„Rolanddal tavasszal kezdtünk el közösen dolgozni és elég sok kihívásos feladattal állítottam őt, magamat és kettőnket szembe. Roland amolyan no-bullshit üzemben működik, megtanított kimondani dolgokat és fókuszba helyezni/meglátni a valóságot. A mindennapi/munkahelyi kihívásaimra pedig nem igazán tanácsokat adott (bár néha azt is), sokkal inkább rávezetett arra, hogy meglássam mi a probléma és arra mi a megoldás. Az elmúlt 3/4 évben olyan fejlődést tudtam elérni az ő segítségével, ami valószínűleg egyedül nagyon nehezen ment volna. Én azt tanácsolom, hogyha gondban vagytok valamivel és újévi fogadalom az, hogy erre megoldást találjatok: kezdjétek nála! Köszi Roli az egész évet, innen is!”
Szántó András
marketing leader
„Rolanddal pár alkalommal találkoztunk. Az első pillanattól kezdve komfortosan éreztem magam a beszélgetéseinkben és nagyon élveztem a közös munkát. Profi, felkészült, őszinte és nagyon emberi. Nagyon sokat segített abban, hogy kiszabaduljak a saját magam által kreált gondolati »börtönökből« és személyes tapasztalatain keresztül is megmutatta, hogy az ember előtt millió lehetőség van és lehet, hogy csak az a gond, hogy nincs a kezünkben a megfelelő eszköz, hogy ezeket észre vegyük. Szuper szakember, nagyon jó szívvel ajánlom bárkinek.”
Fanni
Account manager
„Jó szívvel ajánlom Rolanddal a közös munkát, ha szakmai vagy magánéleti elakadásod lenne. Felkészült, türelmes, jó meglátásai vannak.”
Marjai Viktor
Konfliktuskezelési szakértő
„Rolandot karrier oldali elakadás miatt kerestem fel, és a LinkedIn-en egy ideje már követtem őt, az írásai nagyon tetszettek. Már az előzetes konzultáció alapján könnyedén megtaláltuk a közös hangot. Mind karrier, mind pedig emberi oldalon is motivált, segítette fokozatosan az előre haladásomat, ugyanis az ülések alatt saját megéléseiről is mesélt a vezetői és beosztotti múltját tekintve, személyre szabott feladatokat adott, izgalmas teszteket, az énidő megtervezésében praktikákat, és rendkívül hatásos volt mindazon példasor, amely leképezte azt az életemet, amelyben voltam. Mindezeken felül az akkori élethelyzetemnek megfelelően a kora reggeli, 6 órás kezdetű #coaching órát is elvállalta, amely szintúgy csak azt mutatta, hogy fontos számára az egyén, és hogy segítség legyen az úton. Az alábbi jellemzőket emelném ki a közös munka során: hitelesség, megbízhatóság, korrektség, körítésmentesség, őszinteség, bizalom, célzott figyelem, türelem, gyakorlatiasság. Jó szívvel ajánlom Őt! Köszönöm szépen a segítséget az úton! Ha nem túlzás, szívesen megosztom, hogy szerintem egy gerincsérv műtétet sikerült elkerülnöm azáltal, hogy időben felkerestelek és közösen dolgoztunk az elakadáson.”
Tina
Digitális szakértő
„Amikor Rolandot megkerestem, tudtam, hogy fontos változást szeretnék a karrieremben, de fogalmam sem volt, hogyan kezdjek neki. Az első pillanattól kezdve teljesen rám tudott hangolódni, így az ülésektől mindig pontosan azt kaptam, amire szükségem volt. Szuper hatékonyak voltunk együtt és jó érzés volt, hogy minden alkalom után egyértelmű volt számomra, mi a következő lépés és hogy tényleg haladok a célom felé. Mindeközben rengeteget tanultam magamról és a nehéz helyzetek kezeléséről. De a leginkább azért vagyok neki hálás, mert abban segített, hogy elhiggyem magamról: a legvadabb álmaimhoz is jogom van és meg is tudom valósítani azokat. Nagyon köszönöm! Én receptre írnám fel a Roland-féle coachingot mindenkinek, aki változtatni akar az életén, de nem tudja, mit kéne tennie. Hajrá! ”
Krisztina
Adatvizualizációs szakértő
„Rolanddal nagyon izgalmas volt az együttműködés. Nagyon meg voltam ijedve, amikor megkerestem, mert a stressz miatt már fizikai tüneteim voltak. Segített a fejemben rendszerezni a dolgokat, átgondolni és újratervezni. Mind a munkában, mind a magánéletben egy reálisabb képet kaptam és láttam, és ebben jobban el tudok már igazodni. Annyira jól nevén tudja nevezni a dolgokat és rá tud mutatni, ami sokszor nem biztos, hogy magunknak látható és kellemes. Illetve látható, csak nem akarjuk megkapirgálni a kellemetlen dolgokat, pedig ezek rendszabályozásával vagy kisöprésével óriási energiákat nyerünk. A szakmám kreatív és szárnyaló, így nehéz sokszor a földön járni és ebben is segített, hogy keretek között tartsam magam. Vállalkozóként annyi mindent meg kell tanulni, ami alkalmazottként nincs a feladatok között. Felelősséget vállalni, nem lehet csak úgy lavírozgatni... És párszor a harcot is fel kell venni, bár nem jó tanácsadó a harag, de a felgyülemlett bántó dolgok még mérgezőbbek. Számomra ez volt a legnehezebb; kifejezni azokat a dolgokat, mind a munkában mind a magánéletben, amik gátolnak, zavarnak és rosszul esnek. A kedélyállapotomra, a lelkesedésemre, a fizikumomra, a magánéletemra és a munkámra is pozitív hatással volt. Mindenkinek jól jönne, ha néha le tudná venni Rolandot a „polcról”. Nekem mindenképp életmentő volt. Hálás vagyok Neked! ”
Lisztik Erika
Üzleti fotós, régióvezető
„Karrier válság miatt kerestem fel Rolandot, aki segített feltárni a felszín alatti mozgatórugókat. Segített belátni, hogy ez egy komplex probléma, és nem egy nap alatt oldódik meg. Szimpatikus volt az objektív személyiségteszt, aminek eredményével nagy mértékben tudtam azonosulni - néhol ijesztően pontos képet kaptam, amiről azelőtt azt gondoltam hogy egyedi tulajdonság. Folyamatosan megkérdőjeleztem magam, mielőtt megkezdtük az első ülésünket, ami egyrészt teher is volt számomra, másrészt visszatartott a fejlődésben. 4 ülés után levált ez a béklyó és úgy érzem, magától gyógyul a seb. Érdekes módon nemcsak a munkára, de a magánéletre is kihat. Türelemmel viszonyulok a sporthoz, ezáltal hatékonyabban fejlődök benne. Ugyanígy a magánéletembe is beköltözött a több lazaság, nincs már elveszettség érzés. Roland segítségével megtaláltam a jó irányt és akármilyen lassan is lépek előre, végre elindultam és egyre közelebb jutok a célomhoz.”
Emília
Pénzügyi munkatárs
„Már az előzetes telefonos beszélgetésen éreztem, hogy jó helyen vagyok. Az első találkozástól kezdve jó hangulatban teltek a tréningek, hamar egymásra találtunk. Bár elsősorban karrier céllal kerestem meg Rolandot, az első beszélgetés és felmérés során hamar rávilágított, hogy más fontosabb feladatokkal, célokkal kell kezdeni az életem újra építését. Ez egy nagyon fontos és jó megközelítése volt a coachingnak. A beszélgetések utolsó 5-10 percében mindig kaptam egy új ötletet, gondolatot, impulzust, amelyek sokat segítettek, hogy tovább építkezzek az elkezdett új utamon.”
Zoltán
Ingatlanvagyon-értékelő
„Látszólag minden rendben volt körülöttem, de mégis éreztem: gond van a munkámmal, a munka-magánélet egyensúlyommal. Roland hamar átlátta a helyzetet és segítséget nyújtott. Rávezetett a megoldásokra a karrieremet és az énidőmet illetően is megtaláltam a megoldást.”
Tímea
Marketing szakember
„Amikor Rolandot megkerestem, tudtam, hogy nem vagyok a helyemen, szerettem volna váltani, de nem tudtam, hogy merre. Az első üléseken feltártuk, miért érzek így a mostani munkakörömmel kapcsolatban, és felismertük azt is, hogy hiányzik az életemből a szakmai inspiráció, kitekintés, a munkahelyemen kívüli ingerek, amik a valódi érdeklődésemet mutatják. Amint ezt felismertük, egy rövid felfedezős szakasz után hamar meg lett az irány, ami felé szeretnék és érdemes mozognom. Most azon dolgozunk, hogy eljussak oda.”
Ágnes
Business analyst
„Eddig azt hittem, elég figyelmet fordítok a karrieremre. Ám egy közepes szintű kiégés rávilágított arra, hogy ez nem így van. Roland segített megérteni azt, hogy nem csak a karrieremre, de magamra is figyelmet kell fordítanom. Megértettem, hogy amíg nem olyan munkát végzek, ami passzol a személyiségemhez, addig előfordulhatnak olyan elakadások amivel én is szembesültem. Roland segített átgondolni a helyzetem és megtalálni azt a megoldást, ami a jelenlegi helyzetemben a legmegfelelőbbnek bizonyult. Örülök, hogy megkerestem őt és a jövőben is szívesen dolgozom együtt vele!”
Tukszár Tamás
IT-szakember, programozó
„Sokat segítettek az üléseink abban, hogy emberközelibbé tegyék számomra a viselkedés-változtatásokat. Kiderült, hogy milyen helyzetekben viselkedem kizárólag érzelmi alapon s hogyan tudnék három lépés távolságból hasznosabban, racionálisabban dönteni.”
Nikolett
HR-szakember
„Sokat segítettek az üléseink abban, hogy emberközelibbé tegyék számomra a viselkedés-változtatásokat. Kiderült, hogy milyen helyzetekben viselkedem kizárólag érzelmi alapon s hogyan tudnék három lépés távolságból hasznosabban, racionálisabban dönteni.”
Nikolett
HR-szakember
„Roland kérdéseinek megválaszolásával, illetve egy egyszerű táblázat megrajzolásával világossá vált az út számomra. Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom őt. Nem csak egy jó coach, hanem egy nagyszerű ember is.”
Krisztián
Informatikus mérnök
„Éppen elakadtam a karrieremben, így találtam rá Rolandra felhívására a Nők az IT-ban facebook csoportban. Már az első alkalomra ki kellett töltenem egy kérdőívet, ami teljesen meghatározta a coaching menetét. Roland teljes professzionalizmussal vezetett végig az értékelésen és a teljes folyamaton is. Amikor megcsúsztam a házi feladatommal, jelezte is, hogy az »utolsó pillanatos« megoldások nem célra vezetőek; ha változást szeretnék elérni, akkor arra időt kell hagyni/szánni. Először szokatlan volt számomra ez a határozottság, de tudtam, hogy igaza van. Tudtam, hogy számíthatok rá és hogy a maximumot hozza ki belőlem. Személyében egy nagyon empatikus, őszinte, de a köntörfalazást kerülő embert ismertem meg. Minden anyuka ismerősömnek ajánlottam, hisz’ nagyon fontos: ha családanyaként elakadunk az életünkben, legyen elérhető egy olyan ember, aki mindkét szemszögből, vagyis a férfi oldalról is meg tudja világítani a helyzetet. Ezt olyan pluszként kaptam Rolandtól a #coaching során, amire nem számítottam. Ami pedig a #karrier elakadást illeti? Maximálisan és hatékonyan segített. Ma már a gyakorlatomat végzem az új munkaterületemen 🙂 Köszönet érte!”
Judit
IT-szakember
„Roland rengeteget segített a személyes fejlődésemben. Sokszor nehéz kérdések követték egymást s még nehezebbek voltak válaszok. Gyorsan felszínre hoztuk a valódi problémákat, amihez nagyban hozzájárult az ő közvetlen személyisége is.”
Tamás
Stratégiai beszerző
„Céltudatosan kerestem olyan segítőt, aki olyan dolgokban erős, amikben szeretnék fejlődni: céltudatosság, célratartás, összpontosítás. Emellett fontos volt az is, hogy amit állít magáról, azt képviselje és élje magánembereként is. Rolanddal könnyű együtt rezonálnom. Értékrendjében fontos szerepet játszik a család, az egyensúlyra való törekvés és a kíméletlen, de nem bántó igazmondás. Nekem leginkább abban segített és segít időről-időre, hogy amikor kibillenek, emlékeztessen a céljaimra. Az ő szavaival élve: »találj rá egy okot és csináld!« Nem párnáz ki, nem bugyolál be, nem suttogja a fülembe, hogy ne félj, majd jó lesz. Arra nem ő a legmegfelelőbb. Arra viszont igen, hogy ha egy olyan edzőre van szükségem, aki ötre jár futni, de nem játssza tökéletest és küzd is annak mítosza ellen. Roland pont azzal jó példakép – hiszem, hogy egy segítőnek annak is kell lennie –, hogy felfedi előtted emberi oldalát és megmutatja, mindennek dacára, hogy legyél képes kitartani. Van, amikor csak azzal, hogy meghallgat, van, amikor – ha engeded – elmondja, hogy mit lát. Az, hogy férfi és osztozunk szerepeinkben, nekem pluszban sokat segített.”
Szántó Gábor
Service designer
„Naprakész, használható tudást, folyamatos támogatást és nagyon korrekt, őszinte visszajelzéseket kaptam a coaching során Rolandtól. Mindennel foglalkoztunk ami érdekelt, ami bántott és nem tudtam megoldani, vagy észre sem vettem hogy akadályoz. A beszélgetésekbe belefért ha rossz napom volt, vagy ha elbizonytalanodtam. A fókusz mindig azon volt, hogy mennyit tudok befogadni, és én hogyan szeretném vagy hogyan tudom megoldani. Ajánlanám? Bármikor. Bárkinek. Aki elakadt valahol az életében, karrierjében, és ezért szeretne egy megbízható, nagyon őszinte és szuper szakember segítségével ezen dolgozni.”
Andrea
HR-szakember”